Neved zenétlen, nem üdít fel,
Benne csengő hegyipatak,
De lelked zsoltár, égbe ível,
S dalt küld szívtől-szívhez Patak.
Hegység köszönt itt az Alföldnek,
Fenségessel társul a báj,
Helikonról ide költöztek
A Múzsák, s övék lett a táj.
Itt magyarázzák ősi hittel
S új elmével a Bibliát,
Hit és tudás itt egyberímel,
Tanulja sok kis, nagy diák.
Magasban jár a nevelés itt,
Mert a Történet szellemét
Az Igaz nevében idézik,
S viszik a honba szerteszét.
"Patak diákja", büszke cím ez,
Megállja mindenhol helyét,
Kemény nyak s egyenes gerinc ez,
Őszinte, nem nyálkás beszéd.
Otthon van ő bálban, veszélyben,
Védi a jogot, a hazát,
De sírja sok-sok csatatéren
Álmodik örök éjszakát.